Congress

GEORGE BUSH

Waikiki Világuralmi Párt

Az Amerikai Egyesült Államok 43. elnöke második ciklusa után, 2010-ben csatlakozott a Világuralmi Párthoz, majd röviddel ezután a párt élére került és a 2015-ös választást meg is nyerte. Bush támogatja az ország protekcionista vámpolitikáját valamint nagyobb befolyást szeretne a Világkormányban.

AARON ECKHART

Waikiki Demokratikus Párt

A mormon vallás tanai szerint nevelkedett Aaron színészkedés tanult, majd sikeres filmsztárként helyezkedett el. 2007-ben költözött Waikikire, majd a 2010-es választásokat a Demokratikus Párt színeiben meg is nyerte. Eckhart reformjai közé tartozik az ingyenes oktatás és tömegközlekedés is.

MATT DAMON

Milliomosok Pártja

Az Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színész 2011-ben kezdte politikai pályafutását és gyorsan a Milliomosok Pártjának élére került. Matt mérsékelné az állami kiadásokat, hogy csökkentse a vállalatok adóterheit és ezáltal élénkítse a gazdaságot. A tervei között szerepel még a kamatok csökkentése is.

MITT ROMNEY

Kutatás és Fejlesztés Párt

Romney 2003-tól Massachusetts hetvenedik kormányzója, majd pedig a 2012-es választás Republikánus elnökjelöltje volt. Az R&D párt vezetését 2014-ben szerezte meg. Romney támogatja az űrkutatást és a modern egészségügyi ellátást, de szigorítana az egyetemi követelményeken is.

DARIUS TANZ

Fenntartható Fejlődés Párt

A milliárdos tudós és üzletember, Darius Tanz a bolygó védelméért lépett be 2018-ban a waikiki-i politikába. Támogatja egy minden országra kiterjedő klímavédelmi egyezmény elfogadását, és megújuló energiába fektetett vagyonával személyesen is hozzájárul a fenntartható fejlődés biztosításához.

Waikiki Parlamentje

A Ben van Berkel által tervezett épület ad otthont Waikiki legfőbb törvényhozó szerveinek a kongresszusnak és a szenátusnak valamint az elnök és a miniszterek irodáinak. A Parlament külső és belső stílusa jelentősen eltér, a kívülről modern épület belseje barokk pompában díszeleg. A Parlament kijelölt időpontokban idegenvezetésen való részvétellel látogatható, melyen a turisták 7 idegen nyelvű túra közül válogathatnak.

1999

NOV

Chease Young jóváhagyja a parlament terveit és megkezdődik az építkezés. A parlament elkészüléséig a kongresszus ideiglenesen a Starlight Hotels egyik szállodájában ülésezik.

2000

AUG

Waikiki parlamentje 2000 augusztusában készül el, és még ebben a hónapban megtartják benne az első kongresszusi ülést, melyen az oktatási törvényről szavaznak.

A Parlament belső termei

Parlamenti könyvtár

Kör alakú lelátó

Belső kupola

Faragott csigalépcső

A kongresszus jelenlegi összetétele

Republikánus Párt Szociáldemokrata Párt Kutatás és Fejlesztés Párt Fenntartható Fejlődés Párt Demokratikus Párt Világuralmi Párt Waikiki Patrióta Párt

A kongresszus feladatai

  • Az állampolgárok által 5 évente választott kongresszus az ország legfőbb döntéshozó szerve.
  • A 100 képviselő fejenként 1-1 szavazattal rendelkezik az ország ügyeit érintő kérdések eldöntésében.
  • A kongresszus egyszerű többsége nevezi ki a kormány tagjait és Waikiki elnökét.
  • Törvényeket alkothat, melyek elfogadásához legalább 51 képviselő támogatására van szükség.
  • A kongresszus és a szenátus közösen szavaz a kiemelt törvényekről és az alkotmányról.
  • Az alkotmány módosításához az összes parlamenti szavazat 2/3-a szükséges.
  • A kongresszus dönt az éves költségvetés elfogadásáról valamint népszavazásokat kezdeményezhet.
  • A diktátor lemondása esetén utódját a parlament két háza közösen nevezi ki.

Korábbi országos választások